Christins

Christin's

Menu
Menu

Önismeret

A természet a legcsodálatosabb művész – a nyugalmat árasztó zöld

A természet harmóniája Emlékszel még arra az érzésre, amikor gyermekként egy virágos mezőn sétálva valami különös béke és öröm töltött el?A természet harmóniája ilyenkor szinte körülölel: színek, illatok és formák egysége, amely minden érzékünket megérinti. Az alpesi túrák is ilyen pillanatokat adnak.A Schneeberg 1800 méteres magasságában kisfiammal sétálva láttuk, ahogy a felhők leereszkednek közénk. Kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy nem lehet rájuk „felugrani”, de kárpótlásul felfedeztük: a felhők, amik közt éppen jártunk, semmihez sem hasonlítható virágillatot árasztottak. „A szín: élet. Színek nélkül halott lenne a világ.És amiként a kimondott szónak színes ragyogást kölcsönöz a hangzás,úgy ad a szín egy formának lélekkel teli zengést.”— Johannes Itten A színek hatnak ránk.Érzéseket és reakciókat váltanak ki, befolyásolják a hangulatunkat, a döntéseinket, sőt a testünk működését is.Nőként te is biztosan érezted már, hogy vannak napok, amikor egy bizonyos szín hívogat a gardróbból – és ha magadra öltöd, máris energikusabbnak, derűsebbnek, kiegyensúlyozottabbnak érzed magad. A zöld szín a béke, a nyugalom és a harmónia megtestesítője.Enyhíti a szorongást, oldja a stresszt, és a depresszió tüneteit is képes enyhíteni.A növekedés, az élet és a megújulás szimbóluma.Ezért találkozhatunk vele mindenhol, ahol az egészség, az egyensúly vagy a természetesség értékként jelenik meg. A zöld biztonságot sugároz – megnyugtatja az elmét, és segít visszatalálni a belső középpontunkhoz.Ha magadra öltöd, vagy körülveszed magad vele, a természethez való kapcsolódás, az egyensúly és a belső béke rezgéseit erősíti benned. Legyen színekben gazdag, csodás napod!Engedd, hogy a zöld harmóniája átjárja a lelkedet.  Fedezd fel a sorozat további részeit is: A titkok színe – lila

Mielőtt megszólalsz –

Mielőtt megszólalsz… Van egy pillanat.Egy leheletnyi szünet, mielőtt kimondanád, amit érzel.Mielőtt a benned feszülő hang megszólalna – a védekező, a sértett, a dühös, a régi seb által vezérelt hang.Ebben a pillanatban eldől, ki beszél belőled. A Gyermeki éned, aki fél, hogy nem szeretik?A Szülői éned, aki ítél és védekezik?Vagy a Felnőtt éned, aki képes megállni, lélegezni, és kapcsolódni a jelenhez? A minap fültanúja voltam egy helyzetnek, ahol egyetlen mondat pillanatok alatt robbantotta be az indulatokat.Ismerős jelenet – mindannyiunkkal előfordulhat, hogy késztetést érzünk reagálni, mielőtt még felfognánk, mi is történt bennünk. Vannak mondatok, amelyek betalálnak. Nem tudjuk, pontosan miért, de valahol mélyen megnyomnak egy gombot.Ilyenkor a belőlünk ösztönösen kibukó szavak már nem a jelenről szólnak – hanem a múltbeli sérelmeinkből törnek elő. Az agy érzelmi központja, a limbikus rendszer ilyenkor átveszi az irányítást.A testünk vészüzemmódba kapcsol: összeszorul a mellkas, gyorsul a szívverés, elönt az adrenalin.A prefrontális kéreg, ahol a józan, empatikus, asszertív válaszaink születnek, háttérbe szorul. Ezért van az, hogy amikor érzelmi túlfűtöttségben reagálunk, már nem tudjuk tisztán megfogalmazni a valódi szükségleteinket.Nem kapcsolódni akarunk, hanem védeni az „igazunkat”. A test mindig jelez. Ha észreveszed, hogy ebben a körben vagy, állj meg egy pillanatra.Azt szoktam mondani: először is – szájzár, és kezdj el magadban számolni.Ha azt érzed, hogy „legszívesebben leütném, lefejelném”… akkor ne csak háromig. Egy egyszerű, de hatékony módszer az idegrendszer megnyugtatására a 4–4–6 légzés:lélegezz be 4 számolásig, tartsd bent 4-ig, majd fújd ki 6 számolásig.Ismételd meg háromszor, és hagyd, hogy a tested lassan visszataláljon a biztonságba. Innen már nem „kell” reagálnod.Választhatsz. A Felnőtt Én-állapotba való visszatérés A Tranzakcióanalízis modellje szerint három fő Én-állapot működik bennünk: a Szülői, a Gyermeki és a Felnőtt.Amikor az indulat visz, legtöbbször a múlt sérült Gyermeki része reagál – nem a tudatos, jelenlévő Én. A Felnőtt Én-állapot az, ahol megértés születik.Ahol nem a győzelem a cél, hanem a kapcsolat megőrzése.És néha a legbölcsebb válasz ennyi: Rendben van, elfogadom, hogy te így látod. Az egyéni kísérések során az elsők között szoktam edukálni a Tranzakcióanalízis Én-állapotok modelljét,mert kivétel nélkül minden alkalommal mély felismeréseket hoz. Amikor valaki megérti, hogy a reakciói mögött melyik Én-állapota szól,elkezdi felismerni a mintáit – és ezzel valódi választási lehetőséget kap. Ez az a pont, ahol a tudatosításból lassan változás lesz,a változásból felszabadulás,majd egy bölcsebb, kiegyensúlyozottabb ÉN.Akinek mi magunk is szívesebben vagyunk a bőrében. Lélekkel Nő – Pszichoedukáció a lélek útján  

Szeretek Nő lenni – az izgalmas piros

A „nőciség” nem korfüggő. Amikor megtanulod elfogadni, és szeretni önmagadat, onnantól jó NŐ vagy. Ez sugárzik belőled, a mosolyodból, a gesztusaidból, a kommunikációdból. Néhány éve, amikor az akkor tizennyolc éves, gyönyörű nagylányom elsorolta, hogy mi mindennel elégedetlen magán eszembe jutott, hogy ennyi idősen bizony engem is nagyon foglalkoztatott, hogy de jó lenne, ha kék szemű lennék, babaarcú, és természetesen az alakomon is bőven találtam kifogásolni valót.. Amikor sikerült eljutnom odáig, hogy megtanultam magamat szeretni, és elfogadni, egy sor pozitív változást hozott az életemben. Képes voltam az előnyös tulajdonságaimra fókuszálni, a „hibáim” egyszer csak eltörpültek.  Idővel megtanultam más szemmel tekinteni magamra: észrevenni, mi az, ami szép és egyedi bennem, és ösztönösen azokhoz a színekhez nyúlni, amelyek ezt kiemelik. A piros szín izgalmas, ott van benne az életigenlés,  vágy, szenvedély és erő. Ez a szín aktivál, ébreszt, mozgásba hoz, figyelmet kér. Sokaknál erős, bátorító érzetet kelt; ha túl sok, feszültséget is hozhat. A kulcs a saját pirosod megtalálása: az az árnyalat, amely nem elnyel, hanem felemel. Ha kicsit az évszaktípusok vonalán kalandozunk, az ősz és tél típusú hölgyek különösen ragyognak a megfelelő pirosban: mély, telt, gazdag tónusokban, amelyek a magabiztosságot erősítik. De valójában minden nőben ott él ez az energia – csak meg kell engednünk, hogy megmutatkozzon. Tipp a napra:Ha ma erőt, lendületet vagy önbizalmat keresel, viselj valami pirosat – akár csak egy rúzst, sálat vagy kiegészítőt. A piros nem csupán a szenvedély színe: az életben-lét bátorságáé is

A titkok színe – lila

Van egy lila cipőm.Igazi kézműves darab, puha és finom. Amikor először megláttam, valami ellenállhatatlanul megérintett benne – ez a halvány lila lágyság egy pillanat alatt megnyitott bennem valamit, ami a női lélek mélységéhez tartozik. Évekig alig-alig vettem fel, inkább csak gyönyörködtem benne, mígnem egyszer azt éreztem, hogy a cipő és én – megértünk egymásra.  Ahányszor belebújok, minden alkalommal ugyanazt az érzést kelti bennem: misztikus, különleges, nőies. A színekhez kapcsolódó érzelmek mélyen, az ösztönök szintjén gyökereznek bennünk.A rövidebb hullámhosszú színek – mint a lila – feldolgozásához kevesebb energia szükséges, ezért ez a szín megnyugtatja az elmét és az idegrendszert.A lila a harmónia színe: egyensúlyt teremt a piros dinamizmusa és a kék nyugalma között. A lilát gyakran társítják a gyógyításhoz, szolgálathoz és spirituális fejlődéshez.Aki vonzódik hozzá, sokszor érzékeny, intuitív, belülről irányított lélek.A szín szeretete támogatja a szellemi ébredést és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást.  A lila testesíti meg a harmóniát a piros dinamizmusa és a kék nyugalma között. Misztikus, megfoghatatlan, és épp ettől varázslatos.A sötétebb tónusok királyi, méltóságteljes hatást keltenek, míg a világos árnyalatok inkább romantikusak, álmodozók.A lila a gazdagság, bölcsesség, jólét és spiritualitás színe – egyszerre szól a földi és a transzcendens világokról.   Te hogyan viszonyulsz a lilához?Megnyugtat, inspirál, vagy különlegessé tesz?Talán itt az ideje, hogy meghallgasd, mit súg neked ez a titokzatos szín.

Lélektől a testig – a valódi kapcsolódás mélysége

  „Érintsd meg a lelkem, ne csak a testem.”– Tapolyai Emőke Mélyen belém égtek ezek a szavak.Talán azért, mert annyira egyszerűek, és mégis tűpontosak. Amíg a két lélek között távolság van, hiába az érintés – az a bizonyos távolság megmarad.Az az érintés nem lesz valódi. Amíg nem érzem magam érzelmileg biztonságban a másik mellett,addig a lelkem is zárva marad. „Amikor egy férfi csak testben közeledik a nőhöz, olyankor a nő tárgyiasítva érzi magát.Ha jól akarjuk szeretni a másikat, akkor nem a testen keresztül kell hozzá közeledni, nem a test érintését kell megtanulni, hanem a lélekkel való találkozást.”– Tapolyai Emőke Talán számodra is ismerősek ezek az érzések: – Nem ért meg engem.– Nem látja, ki vagyok.– Mintha idegenek lennénk egymásnak.– Észre sem venné, ha nem lennék itt.– Idegesít a jelenléte.– Mintha nem is egy nyelvet beszélnénk. Ezek a mondatok nem a test hiányáról szólnak,hanem az érzelmi kapcsolódás hiányáról. Amikor sértetten visszahúzódunk. Amikor egymásra mutogatunk. Amikor a játszmák során belecsúszunk az áldozat és a bűnbak szerepébe. Amikor nem vesszük észre, hogy a gyermekkorban elsajátított (lázadó gyermeki-én) viselkedésminták béklyóiban vergődünk – ott nem lehet kapcsolódni. Ott nincs tere az intimitásnak. Pedig a valódi intimitás ott kezdődik, hogy kíváncsi vagyok a másik lelkére, és megmutatom a sajátomat is. Azt a részemet, amit senki másnak nem adok. „Amikor veled beszélgetek,tudom, hogy a szavaim benned jó helyen lesznek.”– Tapolyai Emőke Amit a lelkemből adok, azzal kíméletesen bánsz, arra kincsként vigyázol. Nem élsz vissza vele.Nem alázol meg.Nem kerekedsz fölém. És ha már csak csend van köztünk. Ha már csak vád, elvárás és visszahúzódás maradt…– talán épp ott lenne a helye ennek a kérdésnek: „Vajon mindazt, amit tőle várok…én megadom neki?” A kapcsolódás ott kezdődik,hogy hajlandó vagyok megmutatni a lelkem. Elfogadom magam.Megtanulom magam jól szeretni.Nem a másiktól várom, hogy betöltse az űrt bennem. Tisztában vagyok az érzéseim mögötti szükségletekkel, nem vetítem azokat a másikra. Megmutatom a lelkem.És kíváncsi vagyok a másikéra. Befogadom azt. Ebben a lelki közelségben teremtődik meg az az intim, megtartó, gyógyító tér,amit annyira keresünk. Lehet, hogy te már sokszor odaadtad magad, lecsupaszítottad a lelked – és a másik mégsem tudott veled kapcsolódni. Tudd, hogy nem vagy egyedül. Ez az írás nem akar kész válaszokat adni, inkább hívás, hogy kérdéseket tehess fel magadnak: – hol vagy most ebben a kapcsolódásban, érzed-e, hogy látnak, tisztelettel fogadják-e azt, amit adsz?És ha ez nincs , akkor mit tehetek  önmagamért?Csendesen, őszintén, szeretettel. (Kép: Drazen Zigic / Freepik)

Ne tökéletes, hanem szerethető legyen – Erőszakmentes kommunikáció a hétköznapokban

Nem kell tökéletesen, de szeretetből jöjjön – Erőszakmentes kommunikáció a hétköznapokban. Van, amikor egy mondat megérint bennünk valamit. Egy szó, egy hangsúly, egy reakció – amire megsértődünk, visszahúzódunk, indulatosan válaszolunk…  És közben azt érezzük:„A másik nem ért meg engem.” És csak nézünk egymásra, nem értjük, hogyan lett ebből megint vita.Pedig ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégsem ugyanazt halljuk. A konfliktusaink jelentős része nem abból fakad, hogy rosszat akarunk a másiknak.Hanem abból, hogy nem tanultuk meg jól, „zsiráffüllel” hallani egymást.Nem tanultunk meg a másik szavai mögé figyelni – és a saját érzéseinkről, szükségleteinkről tisztán, szerethető módon beszélni. Nem tanultuk meg azt a nyelvet, ami a szavak mögött lakik: az érzések és szükségletek nyelvét. Talán számodra is ismerős lehet az alábbi családi helyzet: Vasárnap este van, készül a vacsora, és csak annyit kérsz a gyermekedtől/párodtól:„Kérlek, pakold el az asztalról a dolgaidat, hogy meg tudjunk teríteni.” A válasz: „Mindjárt.”Semmi nem történik.Másodszorra már emeltebb hang jön:„Nem tudnád egyszer megcsinálni elsőre, amit kérek?” A másik válasza: hallgatás. Ő lehet, hogy azt hallotta: „megint elégedetlen vagy velem.”Te meg azt érezted: „amit kérek, az nem fontos.” Mindketten mást hallottatok – és egyikőtök sem azt, amit valójában mondani akart.  Ugyanez a helyzet „zsiráfnyelven” – az erőszakmentes kommunikáció 4 lépése szerint: Megfigyelés (ítélkezés nélkül):„Amikor látom, hogy az asztalon még ott vannak a dolgaid, és már majdnem kész a vacsora…” Érzés (saját érzésem):„…feszültté válok, mert úgy érzem, egyedül maradok a feladattal.” Szükséglet (ami mögötte van):„Szükségem lenne arra, hogy együtt teremtsük meg az esték nyugalmát.” Kérés (nem követelés):„El tudnád most pakolni a dolgaidat az asztalról, hogy együtt le tudjunk ülni vacsorázni?” Ha még mindig ellenállás jön:Tudom, hogy este van, és már te is fáradt vagy.  Mit gondolsz, belefér, hogy most elpakolsz, vagy jó lenne még 5 perc, és utána? Ilyenkor nem utasítást adsz, hanem kapcsolódsz, és sokszor éppen ez nyitja meg a másikat. Ez a fajta EMK-párbeszéd  gyakorolható – akár hibázva is. Nem tökéletességet vár, hanem jelenlétet, őszinteséget, odafigyelést. Gondolatébresztő kérdések – belső munkához: Mikor fordult elő veled legutóbb, hogy valaki mondata mélyebben megérintett, mint kellett volna? Milyen érzés lenne, ha legközelebb nem védekezve, hanem kapcsolódva tudnál válaszolni? Melyik lépést a legnehezebb gyakorolni számodra az EMK négy eleme közül? Ha mélyebben is érdekel az erőszakmentes kommunikáció… Ezeket a könyveket magam is ajánlani szoktam az ügyfeleimnek – különböző típusú olvasókhoz más-más formában tud kapcsolódni ez a téma: Marshall B. Rosenberg: Szavaink ablakok, vagy falakA hivatalosabb, strukturáltabb stílust kedvelőknek – az EMK alapműve, mély és átfogó megértést ad. Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjaiRövidebb, könnyebben befogadható formában, a gyakorlat felől közelítve. Serena Rust: Erőszakmentes kommunikációLendületes, humoros stílusban – annak, aki gyorsan, élvezetesen szeret tanulni. Ez a megközelítés tanulható. Én is tanulom.És ahogy gyakorlom, újra meg újra megtapasztalom:amikor nem tökéletesnek akarok tűnni, hanem kapcsolódni –akkor valódi, szeretetteljes találkozás születik.

Pszichoedukáció a lélek útján

Pszichoedukáció a lélek útján Van, amikor a változás nem hangos. Nem harsogó, nem drámai. Csak egy finom belső elmozdulás, amelyről talán csak mi tudjuk, hogy mennyi év, évtized, érés, megfigyelés és csend vezetett el idáig. Valami ilyen finomsággal érkeztem meg ebbe a mostani térbe is. Már jó ideje formálódott, halmozódtak a felismerések, visszatérő mondatok a konzultációk során, az elakadások ismerős szerkezetei, a segítő eszközök, az ügyfelek pozitív megélései és visszajelzései. Szeretem azt hinni, hogy a pszichoedukáció a lélek útján nem csak tudás és tapasztalat megosztás, hanem igazi, jelenléttel teli kapcsolódás, és egyben finom emlékeztetés. Rendszer. Eszközök. Modellek. Szív. Mint egy évtizedek óta rosszul összerakosgatott puzzle darabkái, amelyet először a fejére fordítanak, (igen, ezek az első megélések), majd lépésről lépésre kerülnek a helyükre az egyes elemek. Persze vannak és lesznek is még üres részek a táblán…, de ami összeáll, az más minőség. Segít megérteni azokat az élethelyzeteket, amelyek újra és újra megtörténnek velünk. Talán te is feltetted már magadnak a következő kérdések valamelyikét? Miért reagálok ugyanazokra a helyzetekre ugyanúgy? Miért nehezebb határt tartanom bizonyos emberekkel? Ki szól belőlem, amikor megsértődöm, és kivonulok egy beszélgetésből? Miért érzem úgy, hogy mindent kontrollálnom kell?   Amikor az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre megszületnek bennünk a válaszok, olyan, mint amikor az elveszettség, kilátástalanság érzéséből újra magunkhoz vesszük az irányítást.   Az értés felszabadít. Az úton haladva, jellemzően egyre kevesebb a meggyőződés,  ugyanakkor szaporodnak a kérdések. Ahogy egyre jobban értjük magunkat, úgy válunk egyre elfogadóbbá magunkkal, másokkal, a világgal… Ez a lélek útja. Ebben a most induló blog sorozatban azt a tanult, és tapasztalati úton szerzett tudást, pszichológiai modelleket, felismeréseket, gyakorlati eszközöket szeretném megosztani, amelyek nap mint nap segítik a saját, és az útitársaim folyamatait. Lesznek olykor egészen személyes hangvételűek is az írások között – mélyrepülésről, bukásról, újra-, és újrakezdésről, sikerekről. Érteni, emlékezni hívlak. Ha érzed, hogy megszólít, szeretettel várlak hetente vissza. Minden bejegyzés végére hozok majd egy-egy belső munkára hívó gondolatot. A mai gondolatébresztő kérdéscsokor legyen ez: Mikor és milyen helyzetekben reagálok automatikusan? Kitől tanultam ezt a mintát? Hogyan érzem magam utólag ebben a szerepben? Most csak figyelni hívlak. A felismerés már önmagában elmozdít.

Női minőség – minőségi Nő programsorozat – visszajelzések

  „Rengeteg energiát kaptam a változás megindításához, felismeréshez, gyakorláshoz. Hálával tartozom, nagyon hasznos volt a rutinos beszélgetés, próbálom beépíteni a napomba lassan, és apróságokra figyelni.  Az újrahangolás olyan energiákat hozott ki belőlem, amit nem is tudtam, hogy lehetséges. A lelkem megkönnyebbült és fellélegzett.”  Nagy Dominika „A program során elhangzottakból megértettem, hogy a játszmáinkból valóban kiszállni akkor lehet, ha tényleg megújul az ember, a pillanatnyi energiaszint emelkedés csak pillanatnyi változást hoz. Igen, gyorsan dobta az élet a lehetőseget az elfogadással, szeretettel történő konfliktushoz közelítés gyakorlására, így máris tudtam alkalmazni az elhangzottakat a mindennapokban. Pozitív változásként élem meg, hogy nyugodtabb vagyok és döntést hoztam a változtatás mellett.” Hosszú Judit „Amit elhoztam magammal a programról, az a  RUTIN (szó) átkeretezése!!! Nagyon sok hasznos praktikus tanácsot kaphattunk, amit hálásan fogadtam mert már ezekre is nagyon kíváncsi voltam. Meglepő volt számomra hogy pl. a reggeli programozást nem érdemes az ágyban végezni az energiák keveredése miatt. Sok gondolat fogalmazódott meg bennem a nőiesség területén. Sokat kell még fejlődnöm önszeretetből. Nem hittem, hogy ennyire rosszul állok vele! Ahhoz meg kéne találnom a jó dolgokat bennem, az erősségeket. De egyelőre ott tartok, hogy figyelmeztetem magam az elfogadásra, hogy ne csak ostorozzam magam miatta. Amíg nem tudom magam jól szeretni addig a többieket se tudom jól szeretni! Számomra érdekes volt az öt szeretetnyelv átbeszélése, és hogy a hiány milyen módon befolyásolhatja a gyermek fejlődését. Gyakorlati tippeket is elraktam magamnak, amiket én is kipróbálok. Nagyon köszönöm a napindító “program” gondolatait , amit még magamévá kell tennem, mert ott könnyű volt belesimulni a gondolatok áramlatába , de egyedül kicsit “puskázva” még nem érzem olyan felemelőnek, mint ahogy ott élhettem meg. De adok magamnak időt rá. Nagyon hálás vagyok az önzetlen tudásmegosztásért.” Szentesi-Porcza Tünde „Sok felismerést kaptam a saját működésemmel kapcsolatban, melyek tudatában könnyebb az elfogadás. Az esti programozás rutinját, a felismerést a házasságomban való működésemre. Sok új nézőpontot kaptam, megértettem a hozzáállásom módosításának fontosságát. Lágyultam, mint nő és elengedtem sok rossz megszokást, ragaszkodást. Nagyon élveztem az utolsó alkalommal a téma felvetéseket, hogy közösen beszéltük át. Imádtam minden alkalmat, mind különleges volt és mindből hoztam magammal. Szívből gratulálok! Várom a folytatást!” Vörös-Márton Andrea  

Kincset őrzöl, vigyázz rá!

Neked mitől Nő a nő? Van, hogy időnként úgy érzed, hogy nem vagy eléggé „NŐ”? Ha igen, ez miben nyilvánul meg? Mindannyiunknak vannak fejlesztendő területei, sérült minőségei, de vajon tudatosítod-e magadban az értékeidet, vagy a hiányosságokra fókuszálva leértékeled magad azzal, hogy nem vagyok eléggé nő? Tudd, hogy ott van benned ez a minőség, hordozod magadban. A „varázserőd” megvan, akkor is, ha időnként kicsit kopottnak, megfakultnak érzed. Akkor is, ha azt gondolod, hogy még sosem tudtad megélni úgy, abban a minőségben, amire vágynál. Olyan erőket birtokolsz, amelyeknek talán nem is tudsz a létezéséről, mert ezek az elfojtott, szunnyadó részeid akkor tudnak felszínre kerülni, amikor elkezded az önmunkát, és kapcsolatot létesítesz a tudatalattiddal. Megismered, és elfogadod a kevésbé ragyogó részeidet, és a személyiséged részeként integrálod őket. Önazonossá, és széppé válsz. Mert a szépség önazonosságot jelent. Azt, hogy már nem akarsz másoknak megfelelni, hogy elfogadod magad a tökéletlenségeiddel együtt. Légy tudatában az értékeidnek, becsüld meg azt, aki vagy! A tested a templomod. Otthona a lelkednek, bánj vele úgy, hogy ragyogó hely legyen ez a lélek szelence. Tudd, hogy az is rendben van, ha úgy érzed, hogy nem tartasz itt. A kérdés az, hogy szeretnél-e változtatni? Elhinni, hogy minden, amire valaha vágytál, ott van benned? Begyógyítani sebeket, gyógyítani a belső gyermekedet, levetni hitrendszereket, mintákat, amik nem szolgálnak, és újjá írni azokat. Elhinni, hogy a változás veled kezdődik. Azzal, hogy hozol egy döntést, és elindulsz. Hogy elhatározod magad a változás mellett, és mellé állítod a szándékodat. A valódi felismeréseket az úton fogod megtalálni. Mától új ember vagyok. Mától az a Nő vagyok, aki lenni szeretnék. Magabiztosan, hittel, a szívemben alázattal haladok a számomra kijelölt úton.  

A felhők felett mindig süt a nap

A felhők felett mindig süt a nap Van egy tó, valahol a hegy tetején. Megnézzük? Meg Valahogy így indul a kirándulás hármasban a legkisebbel, a szokásos forgatókönyv szerint, és a folytatás is hozza a szokásos formát, a szokásos kérdésekkel, amelyekkel az első egy órában valahogy így hangzanak: Még mennyit kell mennünk? Jó, de most akkor mennyit is megyünk? Biztos, hogy jó felé megyünk?       Majd a következő egy órában így árnyalódnak, először a kiskorú, majd az én számból  (természetesen egyáltalán nem lázadó, a felelősséget a másikra hárító, gyermeki énből szólva): Tudtuk, hogy ilyen meredek út vezet a tóhoz? Biztos, hogy meg akarjuk mászni a hegyet? És biztos, hogy van ott egy tó? Szó szerint a felhők magasságában sétálunk, szürke, párás, nedves, mindent beborít. Van, hogy olyan sűrű rétegben jön, hogy alig 20 métert látunk a hegyoldalon felfelé. Valahol 1500 méter körül megbeszéljük, hogy hiába hízelgünk magunknak az egészségtudatos életmódunkkal, a kondíciónk mutatja, hogy még van hova fejlődni. Felfelé tekintve a szürkeséget látjuk, de a szemünk előtt egy kristályvízű tó képe „lebeg”. Félrevonulok pár percre az út mentén sorakozó fenyőerdő takarásába, majd egy rövid elengedési gyakorlat, és néhány, a táskámba gyűjtött fenyőtoboz birtokában más lélekállapotban térek vissza a családhoz. A felhők felett mindig süt a nap. Mielőtt elérnénk a tavat, a hegyről már lefelé sétáló, osztrák turisták osztják meg az örömüket, hogy fent, a hegytetőn csodaszépen süt a nap, már csak tíz perc onnan, ahol járunk. A tó partján álldogálva Barni hangot ad a csalódottságának, hogy ez nem is igazi tó. Továbbra is szürkeség, pára, tényleg nem sok szívderítő van a látványban, de érzem, hogy belül már más rezeg bennem. Könnyebben emelkedem felül a nyűgösségén, újra érzem magamban az erőt, jó lesz, menjünk tovább. Gyere, most én leszek a csáklyás felvonó, és húzlak téged. Így jó lesz? Jó. És bár engem nem kell „húzni”, tudom, hogy micsoda érték a társam, aki most csendben lépdel mellettem. A hite, a megtartó szeretete. A megengedés, amely már jó ideje közös barátunk. A megengedésünk egymás felé, hogy tudjuk akkor is szeretni a másikat, amikor nem könnyű szeretni. Sok évnek, évtizednek kellett ahhoz eltelnie, hogy elmondhassuk, egymás mellett önmagunk lehetünk. Hogy ránézhetünk a kevésbé fényes részeinkre, és gyógyíthatjuk ezeket ebben a megtartó szeretetben.  Elönt a hála, és a szeretet érzése. Ahogy a tekintetemmel végigpásztázom a hármasunkat, már mosolyog a lelkem. Van valami végtelenül szép, és felemelő, ahogy egymást támogatva, és erősítve megmásszuk a hegyet. Együtt, mégis külön utakon. Itt is, ebben is. Minden fordulónál magunkat kell meghaladnunk. És bár a „már csak 10 perc” a meredek hegyoldalon felfelé még vagy fél óra, de már nem kérdés, hogy megyünk tovább. Amint megpillantom a felhő felett átragyogó nap sugarát, a pulzusom egy egészen más ütemet vesz fel. Mintha nem a tüdőmbe, hanem egyenesen a szívembe venném a levegőt. Mintha minden egyes lélegzetvétellel a fényt szívnám magamba.  Talán tíz percet kapunk ebből a csodából odafent, 1650 méteren, vakító, mindent átfényesítő, ragyogtató formában, mielőtt a következő felhőréteg az esti szürkülettel együtt aznapra végleg beborítja a hegycsúcsot, és vele együtt bennünket is. Mosollyal az arcunkon, sietősen jövünk lefelé a hegyről. Nincs más itt rajtunk kívül – csak most tudatosodik, hogy valószínűleg mi vagyunk az utolsók, akik aznap délután megmászták a hegyet, és valóban, az elmúlt másfél órában minden turista szembe jött velünk. A csípős hideg, amelyet a felhő hoz magával, még inkább a lépteink szaporázására ösztönöz bennünket. Mire elérjük az 1400 méteres magasságban leparkolt autót, a sötétség puha takaróként borítja be a hegyoldalt. Most persze nincs éhség, nincs fáradtság, nincs nyűglődés. Csak az őszinte mosoly az arcokon. Valami történt odafent. Valami, aminek az élményét együtt éltük át. Jó lenne ezt minél tovább megtartani.   És most ha jólesik, időzz el egy kicsit a következő gondolattal. Vajon hányszor kerülünk életünk során olyan helyzetbe, amikor szembejön valaki, aki már megjárta azt a hegyet, ami számunkra még kihívást jelentő hegycsúcsnak tűnik? Többféleképpen reagálhatunk. Dönthetünk úgy, hogy szótlanul elmegyünk mellette, hiszen nincs dolgunk vele. Gondolhatjuk azt is, hogy mázlista, és különben is, neki biztosan sokkal könnyebb a hátizsákja. Vagy választhatjuk azt, hogy akárcsak egy mondatot elviszünk belőle, mert lehet, hogy épp az az egy mondat átlendít valamin, erőt ad, átlendít, közelebb visz magadhoz, a saját fényedhez. A felhők felett mindig süt a nap Szerencsésnek érzem magam, mert amióta nyitottam önmagam felé, több embertől volt ilyen jókor jött egy mondat  az életemben.  Ezt kívánom Neked is! Nyiss önmagad felé, halld meg a neked szóló egy mondatot. Újra érzem a szárnyaimat. Kölcsönadom, ha kéred..