Christins

Női program

Ne tökéletes, hanem szerethető legyen – Erőszakmentes kommunikáció a hétköznapokban

Nem kell tökéletesen, de szeretetből jöjjön – Erőszakmentes kommunikáció a hétköznapokban. Van, amikor egy mondat megérint bennünk valamit. Egy szó, egy hangsúly, egy reakció – amire megsértődünk, visszahúzódunk, indulatosan válaszolunk…  És közben azt érezzük:„A másik nem ért meg engem.” És csak nézünk egymásra, nem értjük, hogyan lett ebből megint vita.Pedig ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégsem ugyanazt halljuk. A konfliktusaink jelentős része nem abból fakad, hogy rosszat akarunk a másiknak.Hanem abból, hogy nem tanultuk meg jól, „zsiráffüllel” hallani egymást.Nem tanultunk meg a másik szavai mögé figyelni – és a saját érzéseinkről, szükségleteinkről tisztán, szerethető módon beszélni. Nem tanultuk meg azt a nyelvet, ami a szavak mögött lakik: az érzések és szükségletek nyelvét. Talán számodra is ismerős lehet az alábbi családi helyzet: Vasárnap este van, készül a vacsora, és csak annyit kérsz a gyermekedtől/párodtól:„Kérlek, pakold el az asztalról a dolgaidat, hogy meg tudjunk teríteni.” A válasz: „Mindjárt.”Semmi nem történik.Másodszorra már emeltebb hang jön:„Nem tudnád egyszer megcsinálni elsőre, amit kérek?” A másik válasza: hallgatás. Ő lehet, hogy azt hallotta: „megint elégedetlen vagy velem.”Te meg azt érezted: „amit kérek, az nem fontos.” Mindketten mást hallottatok – és egyikőtök sem azt, amit valójában mondani akart.  Ugyanez a helyzet „zsiráfnyelven” – az erőszakmentes kommunikáció 4 lépése szerint: Megfigyelés (ítélkezés nélkül):„Amikor látom, hogy az asztalon még ott vannak a dolgaid, és már majdnem kész a vacsora…” Érzés (saját érzésem):„…feszültté válok, mert úgy érzem, egyedül maradok a feladattal.” Szükséglet (ami mögötte van):„Szükségem lenne arra, hogy együtt teremtsük meg az esték nyugalmát.” Kérés (nem követelés):„El tudnád most pakolni a dolgaidat az asztalról, hogy együtt le tudjunk ülni vacsorázni?” Ha még mindig ellenállás jön:Tudom, hogy este van, és már te is fáradt vagy.  Mit gondolsz, belefér, hogy most elpakolsz, vagy jó lenne még 5 perc, és utána? Ilyenkor nem utasítást adsz, hanem kapcsolódsz, és sokszor éppen ez nyitja meg a másikat. Ez a fajta EMK-párbeszéd  gyakorolható – akár hibázva is. Nem tökéletességet vár, hanem jelenlétet, őszinteséget, odafigyelést. Gondolatébresztő kérdések – belső munkához: Mikor fordult elő veled legutóbb, hogy valaki mondata mélyebben megérintett, mint kellett volna? Milyen érzés lenne, ha legközelebb nem védekezve, hanem kapcsolódva tudnál válaszolni? Melyik lépést a legnehezebb gyakorolni számodra az EMK négy eleme közül? Ha mélyebben is érdekel az erőszakmentes kommunikáció… Ezeket a könyveket magam is ajánlani szoktam az ügyfeleimnek – különböző típusú olvasókhoz más-más formában tud kapcsolódni ez a téma: Marshall B. Rosenberg: Szavaink ablakok, vagy falakA hivatalosabb, strukturáltabb stílust kedvelőknek – az EMK alapműve, mély és átfogó megértést ad. Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjaiRövidebb, könnyebben befogadható formában, a gyakorlat felől közelítve. Serena Rust: Erőszakmentes kommunikációLendületes, humoros stílusban – annak, aki gyorsan, élvezetesen szeret tanulni. Ez a megközelítés tanulható. Én is tanulom.És ahogy gyakorlom, újra meg újra megtapasztalom:amikor nem tökéletesnek akarok tűnni, hanem kapcsolódni –akkor valódi, szeretetteljes találkozás születik.

Pszichoedukáció a lélek útján

Pszichoedukáció a lélek útján Van, amikor a változás nem hangos. Nem harsogó, nem drámai. Csak egy finom belső elmozdulás, amelyről talán csak mi tudjuk, hogy mennyi év, évtized, érés, megfigyelés és csend vezetett el idáig. Valami ilyen finomsággal érkeztem meg ebbe a mostani térbe is. Már jó ideje formálódott, halmozódtak a felismerések, visszatérő mondatok a konzultációk során, az elakadások ismerős szerkezetei, a segítő eszközök, az ügyfelek pozitív megélései és visszajelzései. Szeretem azt hinni, hogy a pszichoedukáció a lélek útján nem csak tudás és tapasztalat megosztás, hanem igazi, jelenléttel teli kapcsolódás, és egyben finom emlékeztetés. Rendszer. Eszközök. Modellek. Szív. Mint egy évtizedek óta rosszul összerakosgatott puzzle darabkái, amelyet először a fejére fordítanak, (igen, ezek az első megélések), majd lépésről lépésre kerülnek a helyükre az egyes elemek. Persze vannak és lesznek is még üres részek a táblán…, de ami összeáll, az más minőség. Segít megérteni azokat az élethelyzeteket, amelyek újra és újra megtörténnek velünk. Talán te is feltetted már magadnak a következő kérdések valamelyikét? Miért reagálok ugyanazokra a helyzetekre ugyanúgy? Miért nehezebb határt tartanom bizonyos emberekkel? Ki szól belőlem, amikor megsértődöm, és kivonulok egy beszélgetésből? Miért érzem úgy, hogy mindent kontrollálnom kell?   Amikor az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre megszületnek bennünk a válaszok, olyan, mint amikor az elveszettség, kilátástalanság érzéséből újra magunkhoz vesszük az irányítást.   Az értés felszabadít. Az úton haladva, jellemzően egyre kevesebb a meggyőződés,  ugyanakkor szaporodnak a kérdések. Ahogy egyre jobban értjük magunkat, úgy válunk egyre elfogadóbbá magunkkal, másokkal, a világgal… Ez a lélek útja. Ebben a most induló blog sorozatban azt a tanult, és tapasztalati úton szerzett tudást, pszichológiai modelleket, felismeréseket, gyakorlati eszközöket szeretném megosztani, amelyek nap mint nap segítik a saját, és az útitársaim folyamatait. Lesznek olykor egészen személyes hangvételűek is az írások között – mélyrepülésről, bukásról, újra-, és újrakezdésről, sikerekről. Érteni, emlékezni hívlak. Ha érzed, hogy megszólít, szeretettel várlak hetente vissza. Minden bejegyzés végére hozok majd egy-egy belső munkára hívó gondolatot. A mai gondolatébresztő kérdéscsokor legyen ez: Mikor és milyen helyzetekben reagálok automatikusan? Kitől tanultam ezt a mintát? Hogyan érzem magam utólag ebben a szerepben? Most csak figyelni hívlak. A felismerés már önmagában elmozdít.

Női minőség – minőségi Nő programsorozat – visszajelzések

  „Rengeteg energiát kaptam a változás megindításához, felismeréshez, gyakorláshoz. Hálával tartozom, nagyon hasznos volt a rutinos beszélgetés, próbálom beépíteni a napomba lassan, és apróságokra figyelni.  Az újrahangolás olyan energiákat hozott ki belőlem, amit nem is tudtam, hogy lehetséges. A lelkem megkönnyebbült és fellélegzett.”  Nagy Dominika „A program során elhangzottakból megértettem, hogy a játszmáinkból valóban kiszállni akkor lehet, ha tényleg megújul az ember, a pillanatnyi energiaszint emelkedés csak pillanatnyi változást hoz. Igen, gyorsan dobta az élet a lehetőseget az elfogadással, szeretettel történő konfliktushoz közelítés gyakorlására, így máris tudtam alkalmazni az elhangzottakat a mindennapokban. Pozitív változásként élem meg, hogy nyugodtabb vagyok és döntést hoztam a változtatás mellett.” Hosszú Judit „Amit elhoztam magammal a programról, az a  RUTIN (szó) átkeretezése!!! Nagyon sok hasznos praktikus tanácsot kaphattunk, amit hálásan fogadtam mert már ezekre is nagyon kíváncsi voltam. Meglepő volt számomra hogy pl. a reggeli programozást nem érdemes az ágyban végezni az energiák keveredése miatt. Sok gondolat fogalmazódott meg bennem a nőiesség területén. Sokat kell még fejlődnöm önszeretetből. Nem hittem, hogy ennyire rosszul állok vele! Ahhoz meg kéne találnom a jó dolgokat bennem, az erősségeket. De egyelőre ott tartok, hogy figyelmeztetem magam az elfogadásra, hogy ne csak ostorozzam magam miatta. Amíg nem tudom magam jól szeretni addig a többieket se tudom jól szeretni! Számomra érdekes volt az öt szeretetnyelv átbeszélése, és hogy a hiány milyen módon befolyásolhatja a gyermek fejlődését. Gyakorlati tippeket is elraktam magamnak, amiket én is kipróbálok. Nagyon köszönöm a napindító “program” gondolatait , amit még magamévá kell tennem, mert ott könnyű volt belesimulni a gondolatok áramlatába , de egyedül kicsit “puskázva” még nem érzem olyan felemelőnek, mint ahogy ott élhettem meg. De adok magamnak időt rá. Nagyon hálás vagyok az önzetlen tudásmegosztásért.” Szentesi-Porcza Tünde „Sok felismerést kaptam a saját működésemmel kapcsolatban, melyek tudatában könnyebb az elfogadás. Az esti programozás rutinját, a felismerést a házasságomban való működésemre. Sok új nézőpontot kaptam, megértettem a hozzáállásom módosításának fontosságát. Lágyultam, mint nő és elengedtem sok rossz megszokást, ragaszkodást. Nagyon élveztem az utolsó alkalommal a téma felvetéseket, hogy közösen beszéltük át. Imádtam minden alkalmat, mind különleges volt és mindből hoztam magammal. Szívből gratulálok! Várom a folytatást!” Vörös-Márton Andrea  

Kincset őrzöl, vigyázz rá!

Neked mitől Nő a nő? Van, hogy időnként úgy érzed, hogy nem vagy eléggé „NŐ”? Ha igen, ez miben nyilvánul meg? Mindannyiunknak vannak fejlesztendő területei, sérült minőségei, de vajon tudatosítod-e magadban az értékeidet, vagy a hiányosságokra fókuszálva leértékeled magad azzal, hogy nem vagyok eléggé nő? Tudd, hogy ott van benned ez a minőség, hordozod magadban. A „varázserőd” megvan, akkor is, ha időnként kicsit kopottnak, megfakultnak érzed. Akkor is, ha azt gondolod, hogy még sosem tudtad megélni úgy, abban a minőségben, amire vágynál. Olyan erőket birtokolsz, amelyeknek talán nem is tudsz a létezéséről, mert ezek az elfojtott, szunnyadó részeid akkor tudnak felszínre kerülni, amikor elkezded az önmunkát, és kapcsolatot létesítesz a tudatalattiddal. Megismered, és elfogadod a kevésbé ragyogó részeidet, és a személyiséged részeként integrálod őket. Önazonossá, és széppé válsz. Mert a szépség önazonosságot jelent. Azt, hogy már nem akarsz másoknak megfelelni, hogy elfogadod magad a tökéletlenségeiddel együtt. Légy tudatában az értékeidnek, becsüld meg azt, aki vagy! A tested a templomod. Otthona a lelkednek, bánj vele úgy, hogy ragyogó hely legyen ez a lélek szelence. Tudd, hogy az is rendben van, ha úgy érzed, hogy nem tartasz itt. A kérdés az, hogy szeretnél-e változtatni? Elhinni, hogy minden, amire valaha vágytál, ott van benned? Begyógyítani sebeket, gyógyítani a belső gyermekedet, levetni hitrendszereket, mintákat, amik nem szolgálnak, és újjá írni azokat. Elhinni, hogy a változás veled kezdődik. Azzal, hogy hozol egy döntést, és elindulsz. Hogy elhatározod magad a változás mellett, és mellé állítod a szándékodat. A valódi felismeréseket az úton fogod megtalálni. Mától új ember vagyok. Mától az a Nő vagyok, aki lenni szeretnék. Magabiztosan, hittel, a szívemben alázattal haladok a számomra kijelölt úton.