Pszichoedukáció a lélek útján
Van, amikor a változás nem hangos. Nem harsogó, nem drámai. Csak egy finom belső elmozdulás, amelyről talán csak mi tudjuk, hogy mennyi év, évtized, érés, megfigyelés és csend vezetett el idáig.
Valami ilyen finomsággal érkeztem meg ebbe a mostani térbe is. Már jó ideje formálódott, halmozódtak a felismerések, visszatérő mondatok a konzultációk során, az elakadások ismerős szerkezetei, a segítő eszközök, az ügyfelek pozitív megélései és visszajelzései.
Szeretem azt hinni, hogy a pszichoedukáció a lélek útján nem csak tudás és tapasztalat megosztás, hanem igazi, jelenléttel teli kapcsolódás, és egyben finom emlékeztetés.
Rendszer. Eszközök. Modellek. Szív.
Mint egy évtizedek óta rosszul összerakosgatott puzzle darabkái, amelyet először a fejére fordítanak, (igen, ezek az első megélések), majd lépésről lépésre kerülnek a helyükre az egyes elemek. Persze vannak és lesznek is még üres részek a táblán…, de ami összeáll, az más minőség.
Segít megérteni azokat az élethelyzeteket, amelyek újra és újra megtörténnek velünk.
Talán te is feltetted már magadnak a következő kérdések valamelyikét?
Miért reagálok ugyanazokra a helyzetekre ugyanúgy?
Miért nehezebb határt tartanom bizonyos emberekkel?
Ki szól belőlem, amikor megsértődöm, és kivonulok egy beszélgetésből?
Miért érzem úgy, hogy mindent kontrollálnom kell?
Amikor az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre megszületnek bennünk a válaszok, olyan, mint amikor az elveszettség, kilátástalanság érzéséből újra magunkhoz vesszük az irányítást.
Az értés felszabadít. Az úton haladva, jellemzően egyre kevesebb a meggyőződés, ugyanakkor szaporodnak a kérdések.
Ahogy egyre jobban értjük magunkat, úgy válunk egyre elfogadóbbá magunkkal, másokkal, a világgal… Ez a lélek útja.
Ebben a most induló blog sorozatban azt a tanult, és tapasztalati úton szerzett tudást, pszichológiai modelleket, felismeréseket, gyakorlati eszközöket szeretném megosztani, amelyek nap mint nap segítik a saját, és az útitársaim folyamatait. Lesznek olykor egészen személyes hangvételűek is az írások között – mélyrepülésről, bukásról, újra-, és újrakezdésről, sikerekről.
Érteni, emlékezni hívlak.
Ha érzed, hogy megszólít, szeretettel várlak hetente vissza.
Minden bejegyzés végére hozok majd egy-egy belső munkára hívó gondolatot.
A mai gondolatébresztő kérdéscsokor legyen ez:
Mikor és milyen helyzetekben reagálok automatikusan?
Kitől tanultam ezt a mintát? Hogyan érzem magam utólag ebben a szerepben?
Most csak figyelni hívlak. A felismerés már önmagában elmozdít.